Tegnap láttam a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene oldalán, hogy új őrület hódít a Twitteren, a #WhenIWas hashtag, aminek a lényege, hogy nők szerte az interneten leírják, milyen szexuális zaklatást, megkülönböztetést tapasztaltak, amikor x évesek voltak, például: ,,Amikor 13 voltam, az iskolai egyenruha alatt mellényt kellett hordanunk, - mindegy milyen meleg volt -, hogy a melltartóink ne zavarják meg a férfi tanárokat".

Pár napja pedig egy munkakereső csoportban láttam, hogy egy lány állást keresett. Ehhez kitett magáról egy amúgy igazolványképnek is tökéletes fotót és egy kis bemutatkozást. Természetesen kapott pár félreérthetetlen ajánlatot kommentben, illetve egy kedves kommenthuszár jól helyre is tette őt, hogy nem kéne "ilyen képpel" kitenni a hirdetését, és akkor nem néznék húsárunak. Ezután persze többen is megpróbálták elmagyarázni a srácnak, hogy nem a lány tehet róla, de ő mindenkinek klasszul elmagyarázta, hogy miért hülyék, és miért neki van igaza. Sajnos én is beszálltam a buliba (persze megbántam), és elmondtam neki, hogy figyu, a hölgyeknek itt az a baja, hogy őket teszik helyre, és nem a kanos faszfejeket, vágesz? Erre csak azt a választ kaptam, hogy igen, ő érti, de a lányokat könnyebb helyretenni, a kanos pöcsöket meg úgyse lehet, inkább a lányok vigyázzanak magukra. Érted, könnyebb az áldozatot lebaszni, mint az elkövetőt. De okos vagy. Bár ennyi hozzád hasonló okos ember dolgozna a rendőrségen is. Várjunk csak...

Szóval rövid időn belül két inger is ért, ami miatt úgy éreztem, blogolnom kell a témában. A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene is ebből indult ki: Sajnos benne van a kultúránkban az áldozathibáztatás, és hogy a nőket próbáljuk nevelni az ellen, hogy férfiak zaklatják őket. Elég abszurd, de hát a világ abszurd. Ezt a témát már annyian körbejárták, és ezekszerint még mindig szükség van arra, hogy szajkózzuk? Komolyan, 2016-ban erről blogolgatok itt? Annyi fontosabb dolgom lenne ennél, megválthatnám a világot, vagy vacsorázhatnék végre a pötyögés helyett, de neeem, valaki már megint hülyeséget beszél, és nekem ezzel kell foglalkozni, mert mindig meg akarom menteni a hülyéket, én, a hülye. Fene ezt az értetlen büdöskölke társadalmat, hogy nem képes megérteni azt, hogy a szexuális zaklatást legjobban úgy lehet megelőzni, ha pöcsödet a gatyádban tartod.

De nem szeretnék ebbe mélyebben belemenni, mert elkopna a billentyűzet, a vacsim megromlana és az agyvizem felforrna. Csak egy kérdésem volna az ügyben, mint Columbónak. Mégpedig: Akik ezt a hozzáállást terjesztik, azoknak egy pillanatig sem tűnik fel, hogy ez milyen undorító módon lealacsonyító  A FÉRFIAKRA NÉZVE? Könnyebb a nőt helyretenni, mert a kanos seggfejeket úgyse lehet? Azok felnőtt férfiak, ti húgyagyúak! Meg se fordul a fejetekben, hogy a férfi elsősorban nem egy koordinálhatatlan ösztönlény, hanem ember, aki képes döntéseket hozni, és el tudja dönteni azt is, hogy nem teszek szexuális ajánlatot egy nőnek, aki csak munkát keres, és nem tépem le a ruhát egy nőről, mert éppenséggel annyira áll a farkam. Ez volna a felnőttség alapköve: a felelősségteljes döntéshozás. Akkor ezek szerint alapvetően azt feltételezzük a férfiakról, hogy képtelenek ésszel mérlegelni, és döntést hozni? Így nem csoda, hogy annyi férfi van, akik a nőket zaklatják. Mert megszokták a társadalomtól, hogy mindig mindenki a nőre mutogat, ő meg vonogathatja a vállát, hogy hát ő ösztönlény. Ebben nevelődnek, persze, hogy nem nőnek föl sosem. 

Javítson ki valaki, ha tévedek, de szerintem a másik emberhez, és így a másik nemhez való hozzáállásunkat leginkább a nevelésünk és a szocializációnk határozza meg. Már gyerekként megtapasztalják ezt a hozzáállást a fiúk, mikor megütik az osztálytársukat, és utána a tanár a bántalmazott gyereket szidja össze, hogy hát minek ment a közelébe? Ha egy gyereknek folyton kiveszik a döntést a kezéből, mert úgyis csak egy gyerek, nem tud az semmit, nem úgy szólnak hozzá, mint aki képes gondolkodni, akkor nem tanul meg soha gondolkodni. Ugyanígy, ha a nők védelmével kapcsolatos kommunikáció nem szól a férfiakhoz, mert azok úgyse gondolkodnak, akkor nem is fognak a kérdésen elgondolkodni, és némelyek valóban örök életükre kanos ösztönlények lesznek. Minden tiszteletem azoké a férfiaké, akik ebben a mérgezett, butító légkörben még tudják, hol van a határ egy nőnél, és tudják értelmezni azt a szót, hogy nem. Ők emberek maradtak egy rakás majom között.

Szóval itt tartunk. A téma még így is lefárasztott. A vacsorámat pedig apukám felfalta. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd, vagy lájkolj Facebookon!

Köszönöm a figyelmedet.