Vannak jól sikerült reklámfogások. Dolgok, amikről úgy gondoljuk, hogy kellenek az életünkbe, de hogy miért, arról már fogalmunk sincs. Logikátlan indokokkal támasztjuk alá a vágyott igényeket: szerzek egy diplomát. Mert az kell. Mert anélkül semmi vagyok. Mindenki ezt mondja. Biztos igaz. Szóval kell egy diploma. Mindegy, milyen. És kész.
Az egyik legnagyobb ilyen önámítás a párkapcsolat keresése. Ha nem blogolnék, hanem nyilvános beszédet mondanék, valószínűleg ezen a ponton dobálna meg engem az első sorból egy önérzetes huszonéves párocska rohadt répával, segítségükre sietne egy ősz hatvanas mama és papa, megalázásomra áldozva kerekesszatyrukból pár tojást, amit a piacon vettek, hogy aztán a boldog házasságban élő biztonsági őr a grabancomnál fogva penderítsen ki képzeletbeli sajtótájékoztatómról, ahova nyilván minden résztvevő bevásárlásból jött.
Tény, hogy párkapcsolatban élni csodálatos dolog, ha jól működik. Csakhogy ez emberek jó része egy párkapcsolatra vagy tökéletesen alkalmatlan, vagy éretlen, vagy csak egyszerűen nem tudja, mi is az a párkapcsolat, és mire való. Viszont a csapból is az folyik, hogy legyen párkapcsolatod. Boldog párkapcsolatod. Mert párosan szép az élet. They say that the world is built for two. Páros kedvezmény. Szerelem rovat. Párnak kiadó. Szóval a világ azt üzeni, hogy ez a boldogság egyetlen útja. Tehát nem kérdezünk többet, ami kell, az kell, és indulnánk is a boltba megvásárolni, pedig lehet, hogy az égadta világon semmi szükségünk rá, mondjuk mert infantilisek, önzőek vagy épp addikcióra hajlamosak vagyunk, vagy egyszerűen csak nem tudjuk rendeltetésszerűen használni a terméket.
De mindegy, valami kell nekünk, amit párkapcsolatnak nevezhetünk, kitehetjük a kirakatba, hogy nekünk már van, megnyugszunk, ki lehet pipálni a listáról, és senki nem fogja többet kétségbe vonni, hogy velünk nincs rendben minden, de közben mélyen belül érezzük, hogy nem erre vágytunk. Így aztán párkapcsolat fedőnéven szerezzük meg magunk mellé egyéb vágyainkat: az áhított státusszimbólumot, a dugópajtit, a csicskát, a lelki szemetesládánkat, vagy éppen egy új anyukát, a lista végtelen, ki milyen frusztrációját próbálja befoltozni az univerzális mindentmegoldó csodatermékként eladott, vagy annak félreértelmezett párkapcsolattal.
Megvan a monguz a Sivatagi show című híres természetfilmben, amint fel akarja törni a tojást? Egy cuki kis szőrös állatka tojást talál a sivatagban, és szeretné elfogyasztani. Sose tört még fel tojást, de nagyon szeretne hozzájutni a héj tartalmához. Mivel táplálékát rendszerint a földből ássa ki, kínjában kaparászni kezdi a földet a tojás körül, mert ezt a műveletet szokta meg az élelemszerzés aktusaként. Csak ezt ismeri, más alternatívája nincs. De ettől nem jut hozzá a tojás tartalmához. Na valahogy így.
Így aztán az úgynevezett párkapcsolat végén a státusszimbólum, a dugópajti, a csicska, a lelki szemetesláda, a második anyuka, ésatöbbi ott állnak egyedül sírva, rohadtul átbaszva érzik magukat, és panaszkodnak, hogy nekik ez a párkapcsolat dolog nem jött be, pedig mindenki olyan szépeket mondott róla, jó volt a marketing, de ők nem ezért fizettek, és követelnék vissza a pénzüket. Pedig egyszerűen csak nem azt adták el nekik, amit vártak, nem szakértő révén pedig nem ismerték fel a csalást.
A termékhamisítást a törvény bünteti. Forduljon bátran a fogyasztóvédelemhez.
Ha tetszett a cikk, lájkold, oszd, lájkolj Facebookon, vagy mindezt egyszerre. :)
